kevert a rádióban

Rádió interjú, Kossuth, Időt kérek 2016. július 9-én:

https://www.youtube.com/watch?v=8TS_XGASjNY

a Kevert kampány története

Öt tanárkodással töltött év után írtam ezt a novella-gyűjteményt. Egyhuzamban írtam meg a tizenegy történetet. A megírásról és a kampány ötletéről itt olvashatsz bővebben.

A kötet egy darabja megjelent a Műút portálon, a Budapest Pride novellapályázatának nyertes pályaműveként 2015 nyarán.

Ha úgy érzed, támogatnád e könyv kiadását, rettentő hálás vagyok máris. És az leszek mindig, egész életemben.

Az indiegogo kampány itt található.

akik adtak

Már a kampány során olvasható mindazok neve, akiknek óriási köszönettel és hálával tartozom.

mit kapok, ha adok?

Természetesen rettentő hálás vagyok mindenkinek, aki támogat. A jó szavaknak is örülök, hát még a befektethető pénzmagnak.

Különböző összegeket tudsz adományozni az Indiegogo-n keresztül, s mindenért jár cserébe valami: egy köszönetmondás, egy fotó, egy kávémeghívás.

A teljes lista itt olvasható.

fotók az adóknak

Minden adományozómnak személyesen neki készített fotókat ígértem. Hogy milyeneket? A telefonom fényképezőgépe az egyik legjobb barátom, s remek fotókat csinál.

Itt látható néhány.

fiatalok is olvasták

"Valójában mindegyik nagyon tetszett."
(17 éves lány)

"Én mindig is nagyon szerettem a mélyebb jelentéssel bíró írásokat, dalokat és egyebeket, ezért nagyon tetszettek. Elgondolkodtam rajtuk, mármint a novellákon, és szerintem egy jó történet, írás az ilyen. Amikor az olvasót gondolkodásra tudja bírni."
(15 éves lány)

A teljes vélemények itt olvashatók.

Miért a kamaszok, miért a kevert?

Kemenes Sophie kérdezi Zelei Borit

- részletek az interjúból -

– Hogy született a Kevert? Készültél rá?

– Nos, ha azt mondanám, hogy teljesen tudatos terveztem, valótlant állítanék, de valótlant állítanék akkor is, ha azt mondanám, hogy nem számítottam rá. Az első nap, amikor bementem a Novus Gimnáziumba dolgozni, úgy léptem be oda, hogy tudtam: itt rettentő érdekes és tanulságos történetek fognak kerülni. Így is történt: az az öt év, amit ott töltöttem, egy igen tömény, minden napra meglepetéseket tartogató öt év volt. A kamaszkor a kedvenc lélektani korom, a saját kamaszkorom is rettentő meghatározó. Én ehhez a korosztályhoz értek igazán. [...] A hétköznapi dolgok iszonyú erős cuccok voltak: figyelemhiány, zavart személyiségek, elvált szülők, drog, terhesség, szökések, amit akarsz. Volt minden.

– Miért a kamaszok?

– Először is a saját életemben ez egy nagyon fontos kor. A kisgyerek koromat nem kifejezetten élveztem, ma sem gondolok rá szeretettel. Azok az élmények némileg köd mögött maradtak. Én kamasz koromban nyitottam ki a szemem, akkor lettem az, aki. Ez persze egy csomó más emberrel is így van, hiszen erre való ez az időszak, de nagyon sokan egyszerűen elfelejtik, vagy könnyebben túllépnek rajta.

– Ugorjunk akkor arra, ahogy beléptél a Novusba. Azt mondtad, hogy akkor nőttél fel. Ez hogy történt?

– Igen, ez nagyon fontos. Ott én egyszerűen saját magammal találkoztam. Néztem a gyerekeket, és azt láttam, hogy azok a dolgok, azok a bizonytalanságok, amik bennem annak idején megvoltak, teljesen értelmezhetőek. Hogy ez mindenkivel így van. Számomra ez sokáig kétséges volt. Akkor én ott kezet fogtam a régi önmagammal. Szerintem ezért is alakult ilyen jól: engem a gyerekek ott nagyon szerettek, és én is őket. Egyszerűen nem bírtam elvonatkoztatni, hanem újra átéltem és elfogadtam a régi dolgokat. Valószínűleg a kollégáimmal is hasonlóan történt, elég érzékeny és okos emberekkel dolgoztam együtt, de nem tudom, hogy ők pontosan hogyan élték meg. Biztos érdekes lenne beszélni erről.

– Mennyire ért össze az a valaki, aki te voltál, azokkal, akiket felnőttként láttál? Az eltérő időben élő tinédzserek?

– Nagyon jó kérdés, nem könnyű válaszolni. Tagadhatatlanul benne vagyok a szövegekben, kétféle módon: vannak benne önéletrajzi elemek, van olyan szöveg, ami teljességgel az én sztorim, de nem tudom, hogy külső szemlélőként látni-e a különbséget, eltérnek-e ezek a többitől. Minden történet fikció is, több-kevesebb valóságelemmel. Mindegyikben van valami, vagy inkább valaki, akit láttam, és elképzeltem, hogy vele történik, vele történhet egy ilyen dolog. De a valóságban ezek nem feltétlenül történtek meg, vagy nem pont úgy, ahogy a novellákban történik. Nem reflektálni akartam az ő lényükre és történetükre, hanem valahogy visszatükrözni a dolgokat.

– Szokták mondani, hogy a tinédzserek a legmagányosabbak a világon. Volt-e benned vigasztaló szándék?

– Igen, volt. 

– Miért a cím?

– A kevert az egyik novella fontos motívuma, de nem címadó motívum. Saját élmény az első alkoholizálásokról. Mi tinédzserként keverttel kezdtünk. Nem tudom, hány ember kezdi nem a keverttel egyébként. Mi a lakótelepi Sparban vettük meg a kétdekást, akkor még lehetett személyi nélkül alkoholt venni, és azt lehetett tartogatni a hetes út mellett a lakótelep szélén egy kő alatt. Nem volt ez sokszor, de mégis, nagyon meghatározó élmény, hogy ott vár délután a kis palackocska. Aztán kérdezgettem a gyerekeket a suliban, hogy ők hogy kezdték, és érdekes, hogy a kétezres évek elején is nagyjából minden gyereknek megvolt: a kevert meg a vodkanarancs. Ugyanazt csinálják. Vagy ugyanazt is, mert számukra nagyobb a bódító szerek piacán a választék, törvények ide vagy oda.

          Tetszett másrészről, hogy ez egy rövid szó, enged asszociálni, nem kifejezetten borongós, de azért van hangulata az emlékek miatt; valamint hát tetszett az is, hogy van ez a kupac történet, mindegyik kicsit más, mindben különböző hangszíneken megszólaló emberek vannak, de azért a korbéli jellemzők miatt össze is függenek. Ez a szó pedig szépen összefogja az egész mixtúrát. Úgyhogy jól jött ez a szimbolika.

A teljes interjú itt olvasható.